Ádám
Christopher - Szentesi Zöldi László
A közel-keleti
háború és a sajtó
Pengeváltás
arról, hogy van-e, s ha igen, mi a helyes jobboldali
álláspont a libanoni konfliktus ügyében
Magyar Nemzet, 2006.
augusztus 4. (19. oldal)
Immár két hete tart a háború Izrael
és a Hezbollah között. Ahogy a civil áldozatok
száma növekszik, és ahogy
reménytelenné válik az ENSZ által
támogatott gyors tûzszünet, különös
jelenség tanúi lehetnek azok, akik hazai és
külföldi konzervatív sajtóorgánumokat
olvasnak. Nem kell mást tenni, mint összehasonlítani
a Magyar Nemzetben közzétett publicisztikákat a
nyugati világban publikált jobbközép
lapokkal, és az olvasó számára azonnal
egyértelmûvé válik, hogy Magyarország
második legnagyobb napilapja meglehetõsen más
véleményeknek ad hangot, mint a hagyományosan
Izrael-párti nyugati, jobboldali sajtó.
Jó példa az Izrael elleni elfogultságra Szentesi
Zöldi László Kit képvisel Eörsi
Mátyás? címû írása, melyben
hevesen bírálta a szabad demokrata politikust, aki
európai újságírókkal megosztotta
azon meggyzõdését, miszerint a Hezbollah kezdte el
a legújabb háborút. Eörsi nem mondott semmi
eget rengetõt, hiszen a nyugati újságok és
politikusok túlnyomó többsége is
belátja, hogy a Hezbollah provokálta Izraelt. Az viszont
már vitatható, hogy az izraeli válasz
túlkapás-e, vagy sem. De mindenképpen
érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy melyik ország
tûrné el hoszszú távon, hogy ha egy
szomszéd országból paramilitáris alakulatok
rendszeresen lőnek rakétákat a határ
túlsó oldalára. Hogyha például
egyszer egy Magyarországgal szomszédos országban
m?ködne egy szélsõséges, magyarellenes,
harcias szervezet (amely ráadásul a
törvényhozásban és az adott kormányban
is képviselteti magát), és éveken
keresztül rakétatámadásokat intézne a
határhoz közeli magyarországi városok
és vidékek ellen, akkor vajon milyen
publicisztikák jelennének meg a második legnagyobb
magyar napilap oldalain?
Izrael 2000-ben vonult ki Libanonból, és az akkori
vezetés úgy gondolta, hogy cserében
biztonságosabb, rakétatámadásoktól
mentes jövõ elé nézhet az
észak-izraeli lakosság. Amikor két héttel
ezelõtt a Hezbollah harcosai behatoltak Izrael
területére, és elraboltak két izraeli
katonát, mindenki számára bebizonyosodott: a
megszállt területekrõl való
kivonulással fémjelzett izraeli stratégia
hibás, ugyanis aligha lehet azt elvárni, hogy a
demokráciát, a törvényességet
és a diplomáciát nem tisztelõ iszlamista
terrorszervezetek szavahihetõ békepartnerré
válhatnak egyik napról a másikra.
Érthetõ, hogyha Szentesi Zöldi László
gyászolja a háború libanoni áldozatait. De
hol vannak a vérzõ szívek, amikor a Hezbollah
naponta több tucat rakétát lő izraeli
célpontokra, fittyet hányva a civilekre és az
emberéletre? A nyugati konzervatívok jól teszik,
hogy a Közép-Kelet egyedüli nyugati
demokráciája mellett törnek lándzsát,
és ellenben a kontinentális Európa egyes
politikusaival és publicistáival, nem hajlandók a
radikális muzulmánok és az iszlamista
terroristák retorikájának és
propagandájának patetikus európai
visszhangjaivá válni.
Természetesen kívánatosak lennének az
árnyalt publicisztikák, és sajnos a nyugati
jobboldali sajtó nem mindig tesz ennek eleget. De ettől
függetlenül a magyar jobboldali médiának is
ebben a gondolatvilágban lenne a helye. Arra
kérdésre pedig, hogy miért van ekkora
szakadék a magyar jobboldal és a nyugati
konzervatívok között, amikor Izraelrõl van
szó, csak akkor találnánk választ, ha az
érintett közírók is õszintén
foglalkoznának ezzel a kérdéssel és
elfogultságuk mélyebb okaival.
Ádám Christopher,
az ottawai egyetem
történelem tanszékének
tanársegédje és PhD-kandidátusa
Mindenekelõtt sajnálatos, hogy Ádám
Christopher ideológiai különbségek
alapján osztályozza a sajtótermékeket. Nem
gondolhatja komolyan, hogy egy önálló
gondolkodásra képes újságíró
véleményalkotását döntõen
befolyásolja, mit mond ez vagy az a jobboldali, baloldali
orgánum. Engem legalábbis egyáltalán nem
érdekel. Ráadásul a „hagyományosan
Izrael-párti nyugati, jobboldali sajtó” kitétele
méretes csúsztatás, bõséggel
idézhetnénk jobboldali brit, amerikai, francia
publicistákat, akik kritikusan szemlélik Libanon
megtámadását. Baloldali is akad
jócskán, de róluk egy szó se essék,
hiszen Ádám Christopher vélhetõleg a
kezébe se vesz az általa önkényesen
kijelölt centrumtól szélre es? lapokat (mi igen,
õket is olvassuk).
Változatlanul fenntartom azt a véleményemet, hogy
ezt a háborút Izrael indította, sõt a
nemzetközi jogi normákat felrúgva szisztematikusan
szétrombolja egy szomszédos ország
infrastruktúráját.
Nem tudom, járt-e már háborús
területen olvasónk. Én több ízben is, a
volt Jugoszláviától
Észak-Írországon át Irakig láttam
lerombolt városokat, gyászoló családokat,
reménytelenségtől sújtott embereket. Mindaz, amit
Christopher úr a szememre hány iszlamista terrorista
retorikáról, szakadékokról meg
árnyalt publicisztikákról, merõben
különbözik a való élettõl.
Libanonban ugyanis háború folyik,
életre-halálra. Mi ezzel kívánunk
foglalkozni, nem pedig jól fésült közhelyekkel.
Eörsi Mátyásról csak annyit, hogy e sorok
írásakor még mindig nem világos,
magánvéleményét miért sugalmazta
hivatalos álláspontként. Ádám
Christopher ne rajtam kérje számon a szabad demokrata
politikus pártos nyilatkozatát, a libanoni
nagykövetet mélyen sértõ kijelentéseit.
Még egy apróság. Engedje meg, hogy Dávid
és Góliát esetére emlékeztessem.
Vagy arra, amit annak idején a kommunisták
tanítottak az iskolában: 1939 végén
Finnország támadta meg a Szovjetuniót. A gleiwitzi
német rádióadó elleni
(ön)támadás részletei szintén
ismeretesek. Ha ön valóban elhiszi, hogy egy ország
háborút indít két elfogott katona miatt,
akkor a bohózat szintjére süllyeszti a
nemzetközi kapcsolatokat. Ha megelégszik a hivatalos
izraeli verzióval, lelke rajta, de engedje meg, hogy a magam
részérõl ne szeressem az
átlátszó provokációkat.
Szentesi Zöldi
László