Haifa, 2010. március 28.
Kedves Alíz,
Christopher és Alexandra!
Ezt a levelet
abból az alkalomból írom, hogy a Léna
és az Endre révén megkaptam azt az
internetes szöveget, amelyet Ádám Christopher
küldött, a Szántó György: Fekete
éveim című könyvének alapján.
Ezt a könyvet mi
évtizedekkel ezelött, még Vásárhelyen
olvastuk s a fenti tartalmát is jól
ismertük. Én magam, már sok évvel ezelőtt
készültem arra, hogy a családunk
irodalmi kapcsolatairól írjak, de ez csak most, a
Christophertől is kapott
indittatás nyomán készült el.
Mellékelten
küldöm tehát ezt az
összeállításomat azzal az
elgondolással, hogy ez kiegészítheti
a Christopher által írtakat.
Máskülönben
mi
április 12-én utazunk Nagyváradra és szept.
24-ig leszünk ott. Közben még
Budapestre is szeretnénk átrándulni.
Egyébként
mi,
korunkhoz képest, elég jól vagyunk,
Éváék é Ildiék
úgyszintén.
Remélve, hogy
Nálatok is minden rendben van, sok szeretettel csókolunk,
Családunk
kapcsolatai az erdélyi magyar írókkal és
általában az erdélyi magyar irodalmi
és művészeti élettel, 1920-1940
Az alábbiakban következő visszaemlékezésben leírt történetnek az az előzménye, hogy apai nagyapám, dr. Borsai Áron (1865-1943) az 1900-as évek elején megvásárolta Bánffyhunyadon a Gyarmathy Zsigáné,-Kalotaszeg egykori nagyasszonyának,-házát s ez a ház a továbbiakban nyítva állt mindenki előtt, aki Kalotaszeget jött meglátogatni és művészeknek, íróknak, tudósoknak nyújtott szállást és otthont. Természetesen gyakoriak voltak a szűkebb jellegű családi összejövetelek is.
Rendszeresek voltak itt a
magyar írók
összejövetelei, sokszor tízen-tizenötön
is folytattak irodalmi megbeszéléseket, vitákat s
a nagyszüleim szívélyes
vendéglátása mellett vidám vacsorák
és hangulato együttlétek zajlottak. Gyakori
vendég volt Kós Károly, aki a közeli
Sztánán lévő Varjúvárban lakott,
Szántó György, aki a Fekete éveim című könyvében részletesen
és nagy rokonszenvvel emlékezik meg a Borsai
házról és családról,
továbbá Bárd Oszkár, akit rokoni
szálak is fűztek a családhoz, aztán Ligeti Ernő,
Kádár Imre, Szentimrei Jenő, Mikó Imre és
még sokan mások. Nagyapám gyermekei, vagyis az
apám, a fivére és két
húga,-akkortájt 22-26 évesek,-aktív részesei voltak ezeknek az
összejöveteleknek, feleségeikkel, illetve
férjeikkel együtt.
Akkoriban, vagyis a 30-as években én
is, mint néhány éves unóka, sokszor
vendégeskedtem ott a szüleimmel.
Saját, szorványos gyermekkori
emlékeim az 1935-36-os évekre tehetők,-akkor 6-7
éves voltam s persze semmit em tudtam mindarról, amit a
"nagyok" tárgyaltak. Csak jóval később, már
felnőttként,-részben anyám
elbeszéléseiből, részben
olvasmányokból és egyes fenti résztvevőkkel
való találkozásokból tudtam
visszamenőlegesen nagyjából egységes képet
alkotni családom ezirányú kapcsolatairól.
Akkor, a fennebb említett
évek egyikében,-a hunyadi házban
vakációzva,-egy reggel, amikor kiléptem a
ház udvarára, ott láttam Szántó
Györgyöt, amint az udvari asztalnál ülve, az
egész éjszakai italozástól
mámorosan, a mellette álló hűséges
cigányzenészeknek vezélyelve húzatta a
magyar nótákat. Ez az emlékkép teljesen
beillik abba, amit ő az ottani és más
találkozásokról leírt,
a fennebb már említett
könyvében (Fekete éveim).
Ugyanezen
korszakban,-1936-ot írhattunk,-a
hunyadi házból egyik nagynéném
vezetésével rándultunk át Hunyadról
Sztánára, Kós Károlyékhoz,
gyalogosvárhoz. Akkor láttam először Kós
Károlyt, meg a lányát, a későbbi hírneves szinésznőt, Kós
Zsófiát, aki akkor még szőke fiatal lány
volt. A Varjúvár udvarán akkor egy kis
fürdőmedence is volt.
Kolozsváron
élve, a második világháború előtti
időszakban, a szüleim jó barátságban
voltak,-többek között,-Kelemen Lajos
művészettörténésszel, Ligeti Ernő íróval, Kádár
Imrével, a Magyar Színház
akkor igazgatójával és a hunyadi ház
más vendégeivel.
Apám rendszeresen
eljárt a kolozsvári New York
kávéházban működő Újságíró klubba, ahol találkozott írókkal,
újságszerkesztőkkel és más
értelmiségiekkel.
Az erdélyi magyar
irodalomhoz fűződő kapcsolatainkat jelzi, hogy az Erdélyi
Szépmíves Céh
könyveinek sorozata ott volt a kolozsvári otthonunk
könyvespolcán. Ezen könyvek
boritólapjának belső oldalán ott van a Céh
ex librise, a következő szöveggel, benne anyám
nevével: "ez a könyv Borsai Imréné,
Kovács Ilus számára készült, aki az
Erdélyi Szépmives Céh tagja".
A könyvek
utolsó oldalán pedig, a Céh tagjainak
névsorában ott vannak:
-Borsai
Imréné, Borsai Ilus
-Borsai Mária, (apai nagynéném, aki mint meseíró lett híres. Megjelent mesekönyve:
"Varázskorona." A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első
kötetének külön szócikk ismerteti).
Családunk irodalmi
kapcsolataink különleges jelentőségű
képviselője volt Bárd Oszkár (1893-1942),
apámnak első unokatestvére. Kimagasló szerepet
töltött be az erdélyi magyar irodalomban mint
költő, drámaíró,
újság- és folyóiratszerkesztő, műfordító. Az Erdélyi Helikon egyik
alapító tagja volt.
Sokoldalú, alapvető fontosságú irodalmi
tevékenységét, sok irodalmi lexikon,
monográfia, életrajz ismerteti. Nincs olyan, az
erdélyi magyar irodalommal foglalkozó mű, amelyben ne
szereplne.
Én csak mint
gyermek ismertem,-többször volt nálunk
látogatóban. A "Mi lesz velünk" című verseskötetét, melyet a
szüleimnek dedikált, már ekkor ismertem.
A háború
után, 1945-46-ban további ismeretségek egészítették ki az eddigieket. Ebben az
időszakban fentes szerepe volt Piri nagynéném
férjének, Huszár András
mérnöknek, a család Bandi bácsijának,
akinek nagyon sok íróval
volt kapcsolata még a háború előtti
korszakból és sokat mesélt nekünk
múltjáról. Az ő révén ismertem meg
Kőműves Nagy Lajost, a kolozsvári Magyar Színház akkori főrendezőjét (akit mi
fiatalok Luigi bácsinak szólítottunk és a feleségét,
Tesszitori Nórát, a híres
előadóművésznőt, akivel Marosvásárhelyen is
találkoztunk.
1946-ban, a
kolozsvári Unitárius Kollégium
diákjaként részt vehettem egy nagyon
tanulságos kolozsvári városismertető
sétán, amelyet Kelemen Lajos tartott az
osztályunknak.
Végül ide
kapcsolódik egy még korábbi esemény:
Marosvásárhelyen, az 1970-es évek egyikében
Mikó Imre dedikálta frissen megjelent könyvét
a főtéri nagy könyvüzletben. A
dedikálásra várók hosszú sora
után, mikor odaértem, kérdezte a nevem. Mikor
megmondtam, azt kérdezte: "a bánffyhunyadi Borsai
családból való?" Válaszoltam, hogy igen.
Mire ő: "a bánffyhunyadi Borsai-ház az erdélyi
magyar írók gyakori,
fontos találkozóhelye volt". Megköszöntem a
dedikálást és egy emlékező adattal
gazdagodva távoztam.
Befejezésül
mindössze egy rövid mondat kivánkozik még ide:
ezek az irodalmi kapcsolatok fontos tényezői voltak annak a
meggyőződésnek, ami a magyarsághoz tartozást
és a magyar nemzetiségi identitást jelentette.
Borsai Gábor
Haifa, 2010 március 20
Bibliográfia
1. Bárd
Oszkár: Mi lesz
velünk (Versek). Kolozsvár, 1924.
2. Bárd
Oszkár: Szinpadi művek.
Kriterion Kiadó, Bukarest. 1989.
3. Dsida Jenő: Séta egy csodálatos
szigeten. (Cikkek, riportok, novellák, levelek).
Sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta Marosi Ildikó. 1992.
Benne: -Levelek Bárd
Oszkárhoz
-Bárd Oszkár halála és
gyászjelentése (539. old)
-Feleségének visszaemlékezése Dsida Jenőről.
4. Romániai Magyar Irodalmi
Lexikon I. kötet. Kriterion, Bukarest, 1981.
-171 old.: Bárd Oszkár
-271 old.: Borsai Mária (Ádám
Béláné).
5. Színjátszó
Személyek. "A hét' évkönyve.
Szerkesztő: Kacsír Mária.
1982.
A
névjegyzékben: H. Borbáth Magda (Huszár
Andrásné), Kós Zsófia, Kőmüves Nagy
Lajos, Tesszitori Nóra.
6. Szántó György: Fekete éveim. Öt fekete holló. Kriterion, Bukarest, 1982.
7. Pomogáts
Béla: I. Magyar
Irodalom Erdélyben (1918-1944). II. Irodalmi
Dokumentumok. Pallas-Akadémiai könyvkiadó, Csíkszereda, 2008.
Benne: Bárd
Oszkárra való hivatkozás 14 helyen